Tavasz – Türelem

 Igaz Vágyaink Kibontakozásának Isteni Útja

A természet rendje

A Tél csendjében pihenő, szunnyadó, regenerálódó és erőt gyűjtő természet, a Tavasz lassú kibontakozásában teremti meg az alapot a Nyár érlelő, dúsító folyamatainak, hogy aztán az Ősz beérlelő munkáját követően learathassuk a Természet Kincseit. Ugyanez a folyamat játszódik le bennünk/életünkben, amikor egy álom/vágy (legyen az egy alkotás megszületése, egy képesség kibontakoztatása, egy személyiségbeli változás, egy kapcsolat létrejötte, egy gyermek vállalása, egy hivatás megvalósítása, stb.) ideamagja kipattan, kibontakozik, érlelődik, majd beérik. Ha át tudjuk adni magunkat az Isteni Megvalósulásnak, az Isteni Idő-Minőségnek, akkor vágyaink is ezeken a fázisokon át kelnek életre. Csak míg a Természet vonatkozásában valamennyi fázis lezajlik egy esztendő leforgása alatt, addig az ember életében több, akár sok-sok évet is igénybe vehet, mire egy ideamag termőre fordul. Igaz Vágyaink megvalósulásának ugyanis megvan a maga Rendelt Ideje és Útja…

A türelem, mint szaturnuszi minőség

A türelem az idő minőségével kapcsolatos, és mint olyan szaturnuszi analógia. Ha alacsony oktávját éljük a szaturnuszi minőségnek, akkor életünkben megjelenik a türelmetlenség, a kényszerűség megtapasztalása, a küzdelem, és a nyugtalan, harcoló „várakozás”, a frusztráltság, amelynek eredménye az erőtlenség érzése, a szélmalom-harc, a folyamatos falakba ütközés, félelmek, kétségek, hogy nem sikerül elérni, amit szeretnénk. Ha a magasabb oktávot éljük meg, akkor összekapcsolódunk az Isteni Tervvel és Időzítéssel (Önvalónk Tervével – a Sorssal, ami szintén a Szaturnusz analógiájához tartozik), cselekedeteinket a bölcs megfontoltság, kizárólag a Belső Iránymutatás szerinti időzítéssel való cselekvés, és ily módon az érlelődés folyamatának támogatása jellemzi (ami akár a nem cselekvés is lehet). Ilyenkor annak bizonyossága van bennünk, hogy „az idő nekem dolgozik”, amelynek eredménye a Stabilitás, a Sziklaszilárd Hit, és a Belső Nyugalom, hogy „úgy lesz, ahogy megálmodtam.” Ahogy a tavasszal rügyeiket kibontó gyümölcsfák sem „kételkednek” abban, hogy a természet erőinek köszönhetően olyan folyamatokon mennek át (belül és kívül), amelyek révén – amikor itt az ideje – termőre fordulnak. Csendes átadással, belül zajló folyamatokkal segítik az érlelődés fázisait, és azt is teljes nyugodtsággal „tűrik”, ha a váratlan tavaszi fagy megtépázza virágaikat, és ezzel a termőre fordulás egy évvel későbbre halasztódik.

„Álom-virágaink” kibomlása

A kibontakozás minden fázisának ki kell teljesednie, ez biztosítja, hogy a végkifejlet stabil, szilárd alapokon álljon, időtálló legyen a megvalósulás (ez is szaturnuszi minőség), vagyis ne légvárakat építsünk Igaz Vagyaink Valódi Megvalósulása helyett. A türelem valójában azt jelenti, hogy engedjük („eltűrjük”) a természet erői munkálkodjanak bennünk és körülöttünk – vagyis Isteni Természetünk bontakoztathassa ki azt az Isteni Tervet, amely álmaink Idea Magjában a megszületésre várakozik. Mindez csak akkor kényszerűség, ha hagyjuk, hogy az ego félelmei és kétségei elhitessék velünk, hogy ha nem teszünk semmit, akkor nem kaphatjuk meg, amit szeretnénk, és hogy jobb és gyorsabb megvalósulási folyamat is létezik, mint az Isteni Érlelődés folyamata. Ha rábízzuk a Teremtőre, hogy álmaink, vágyaink „virágainak szirmait” Isteni Természetünk Erői bontsák ki, és átadjuk magunkat minden egyes szirom kinyílásának, akkor teljesedhet ki, nyílhat ki teljes pompájában álmaink, vágyaink „virága” önmagunk és az egész világ gyönyörűségére. Ekkor megélhetjük azt, hogy a Isten „Keze” minden egyes szirmot lágyan a helyére simít minden erőfeszítés nélkül. Míg ha türelmetlenül, erőszakkal, saját kezünkkel bontjuk ki a megvalósulás „szirmait”, akkor azok a durva és elsietett (nem időszerű) beavatkozás hatására sérülnek, elvesztik lágyságukat, megkeményedve, mereven veszik fel a rájuk erőltetett helyet, szerepet álmunk „virágainak szirmai” között. Az így kinyílt „álom-virág” ránézésre egyértelműen elárulja a szirmokat nem Isten „Kezei” bontották ki és rendezték a helyükre, hanem sokkal alacsonyabb rendező erők kényszerítették azokat a még nem időszerű kibontakozásra. Így a végeredmény is torzul, és lehet, hogy csak tiszavirág életű lesz, mert az érlelődés, erősödés bizonyos fázisai kimaradtak, amelyek a tartósságot és életképességet biztosítanák. Már találkoztam olyannal, hogy valaki nem bírta kivárni, amíg a szobanövény virága, levele a maga ütemében kinyílik, erőszakkal kinyílásra késztette, s így az megsérült, életképtelenné vált. S bár ezt kevesen teszik, de vágyainak „virágaival” kapcsolatban az emberek többsége ezt teszi, mert az egó folyamatosan a Teremtésbe való beavatkozó, sok esetben fölösleges, és valójában hátráltató cselekvésre készteti az egyént. Vágyaink egó által kierőszakolt megvalósulásáról előbb vagy utóbb, de mindig kiderül, hogy nem időtálló, hosszú távon életképtelen.

Elmerülni a Csodában

Ráadásul így minden egyes lépés a kibontakozás útján sokkal több energiát, erőfeszítést kíván meg tőlünk, méghozzá feleslegesen. A Magasabb Erő sok minden elvégezne helyettünk, ha hagynánk, hogy „Isten Kezei” munkálkodjanak életünkben. Álmaink, vágyaink „virága” ez esetben könnyedén bomlana ki a szemünk előtt, mi magunk pedig „Isten Tenyerén” megpihenve teljes figyelmet szentelhetnénk a Kibontakozás minden egyes fázisának, hogy annak Csodáját megtapasztalhassuk. A kibontakozásra való várakozás így a Csodában való elmerülés állapotává válik, felcserélve a kényszerűségként megélt türelmetlen várakozást, és az akaratos erőlködést, erőfeszítést. Így Hálával tudnánk tekinteni az egész Folyamatra, és arra, hogy a Kibontakozás Isteni Formáját megtapasztalhatjuk. Hála töltené be a szívünket, hogy Isten „személyesen” simítja helyére álmaink „virágának szirmait”, és mi szemlélői lehetünk ezen Csoda kibontakozásának. Ehhez persze kell az is, hogy elhiggyük, megérdemeljük, hogy Isten „Kezei” munkálkodjanak életünkben, és hogy megérdemeljük az Ő Szeretetét. Függetlenül attól mit tettünk, vagy nem tettünk eddig. Csupán csak azért szeret bennünket, akik vagyunk – a Gyermekei.

A Jelen lehetőségeiből fakadó Erő

A passzív, kényszerű várakozás helyett válasszuk inkább a Jelen lehetőségeinek kiaknázását. Az előbbi ugyanis legyengít, az utóbbi viszont Erőt ad. Így válik a „várakozás” örömteli, emelő folyamattá, a legyengítő, küzdelmes, netán depresszív hétköznapok helyett. Ne azon sóvárogjunk, ami még nincs, s ne hagyjuk, hogy lehúzzon a tehetetlenség, mert azt éljük meg, nem tehetünk semmit vágyaink megvalósulásáért, vagy ha teszünk érte valamit, akkor nem hoz eredményt. Hanem éljünk azzal, ami már van, vagy cselekedjünk azokon a területeken, ahol cselekedhetünk, és amire van ráhatásunk. De itt rendkívül fontos a Tudatosság! Mert ezen az Úton próbatétel elé is állíttathatunk. Egy lehetőség esetleg egy kísértés, amely álmunk megvalósulásával kecsegtet, vagy azzal, hogy öröm, és élvezet tölti be addig is az életünket, amíg álmunk megvalósul. S ilyenkor a próbatétel lényege mindig az, hogy hallgatunk-e a Belső Bölcsességünk Iránymutatására, s tudunk-e NEM-et mondani arra, ami nem a miénk, amivel valójában nincs dolgunk, s tudunk-e tovább Hittel várakozni arra, ami Személyesen A Miénk. De az is lehet, hogy valóban azért jött egy lehetőség, mert a vele való élés teremti meg a jövő lehetőségeit, így ha nem élünk vele, lehet, hogy azért késlekedik a vágyott jövő is. (A Jelen lehetősége ad valamilyen olyan belső tapasztalást, felismerést, átalakulást vagy külső lehetőséget, ami a vágyott jövő megvalósulásához nélkülözhetetlen. Igaz Vágyaink megvalósuláshoz gyakran vezetnek Fejlődési Lépcsőfokok…) A Jelen valóban nekünk szóló lehetőségeinek kihasználása által nyert Tiszta Örömből születik meg az az Erő, ami a Kitartást támogatja, míg elérünk álmunk megvalósulásához. Vagyis lehet, hogy a jelen lehetőségei teremtik meg bennünk azokat a változásokat, fejlődést, ami a vágyott jövő megteremtéséhez, megvalósításához kell. A Jelen folyamatai révén érlelődünk mi magunk is, és a körülöttünk lévő világ is, hogy álmunk a Fizikai Világban alakot ölthessen, amikor bent és kint is elérkezett az Ideje.

 Életünk szőttese

Egy-egy álom megvalósulásához Isten „Kezeinek” sok szálat kell elrendeznie Életünk szőttesén. Az álom megvalósulásában érintett Lelkek Útjának összehangolását csak Ő képes átlátni, mi ehhez túl kicsik vagyunk. És ha éppen úgy látjuk/érzékeljük, hogy nem történik semmi életünkben, ami az álmunkhoz vezethetne, vagy netán elindult már valami, de az elakadt (netán visszafejlődött), akkor az még nem jelenti azt, hogy Isten elfelejtkezett rólunk. Ilyenkor számunkra láthatatlanul történnek a dolgok, dúsulnak az energiák, formálódnak a szükséges változások bennünk és körülöttünk. Ekkor az egyetlen kapaszkodó a Hit, hogy a Teremtő „a színfalak mögött” értem is „dolgozik”, és a legjobbat akarja létrehozni nekem. Ennek tudatában bízni tudunk abban, hogy álmaink, a jövőnk a legjobb „Kezekben” vannak, és ez adja a lehetőséget, hogy a Jelen Örömeinek és Lehetőségeinek át tudjuk adni magunkat, ahelyett, hogy álmaink megvalósulásán aggódnánk, azt kontrollálni próbálnánk, vagy azt fölösleges erőfeszítésekkel próbálnánk sürgetni, kierőszakolni.

 Cselekvés vagy nem cselekvés?

Akkor éljük meg ránk nehezedő nyomásként, teherként a Jelent (és nem lehetőségek tárházaként), ha a jövő vágyaira áhítozva várakozunk, vagy kényszeresen cselekszünk (mi próbáljuk meg helyükre tenni a szőttes szálait), miközben a Jelen Örömöt, Szárnyalást, Erőt adó lehetőségei mellett elmegyünk, pedig lehet, ezek lennének azok, amelyek könnyedén elrepítenének minket vágyainkhoz. Ekkor válik a vágyott jövő felé haladás kényszerű várakozássá, vagy görcsös, makacs, akaratos cselekvéssé, holott ugyanezt örömteli „utazásként” is megélhetnénk. Az utóbbi a türelem magasabb oktávját képviseli, míg az előbbi az alacsonyabbat. Miénk a választás, hogy ráhelyezkedünk a magasabb oktáv emelő áramlataira, vagy fölösleges „szárnycsapásokkal”, erőlködve haladunk az áramlattal szemben, ezáltal az alacsonyabb oktávot megélve. Sokszor a cselekvés valójában nem fizikai cselekvést jelent, hanem Cselekvő Hitet, vagy Belső Transzformációt. Vagyis kívül nem teszünk semmit, és kívül nem történik semmi. Ez az egónak a legnagyobb kihívás, mert számára csak a külső történés változás, és csak az adja számára azt az érzést, hogy haladás van a vágyak megvalósulása felé. Épp ezért tud belevinni szükségtelen, és valójában téged nem szolgáló erőfeszítésekbe, cselekvésekbe, vagy hogy élj egy olyan lehetősséggel, ami valójában kísértés és nem a tiéd, vagy a megvalósulás illúziójában ringat. De persze ugyanígy helytelen lehet a terméketlen, nem cselekvő várakozás („majd megoldódik magától”), a változástól való félelmek nyomása alatti tétlenség, a változásért való felelősség fel nem vállalása, vagy a változással járó felelősségtől való félelem és az elől való menekülés, amely valójában a Lélek Útjának fel nem vállalása. Ez megint csak kényszerű teherré teszi a jelent, és a jövőre való várakozást, ráadásul a tehetetlenség érzését adja. Honnan tudhatjuk, hogy mikor van szükség a cselekvő várakozásra és mikor a nem cselekvő várakozásra? (Ez utóbbi sem teljes tétlenség, csak elengedjük a jövő miatti kényszeres cselekvést, a megvalósulásba való belenyúlás kényszerét, és a Jelen teendőire fókuszálunk.)

Ha haladunk a Jelen Áramlataival és vágyunk megvalósulását átadjuk az Isteni „Kezeknek”, akkor hallhatjuk meg Belső Sugallataink révén Önvalónk, Isteni Énünk Útmutatásait. Ha gondolatainkat az abbéli félelmek kötik le a jövővel kapcsolatban, hogy „nem sikerülhet”, „nekem nem jár”, „tehetetlen vagyok”, stb., akkor Önvalónk sugallatait nem halljuk meg, azok nem tudnak beférkőzni tudatunkba, és ezáltal a Jelen örömöt okozó, előre vivő lehetőségeit sem láthatjuk meg. Így nem láthatjuk tisztán azt sem, hogy minek van itt az Isteni-időzítés szerint az ideje, és minek nincs.

Az ego elképzelései, mint az Önvaló Útjának gátjai

 Az is probléma lehet, ha elvárásunk van azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell megvalósulnia álmainknak. Ezáltal nem adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy a Jelen Pillanatai megmutathassák Ajándékaikat, lehetőségeiket, amelyek álmunk megvalósulását szolgálhatnák, vagy amelyek az álmunk felé haladást örömteli utazássá tehetnék. Igaz Álmaink mindig Önvalónk Útján valósulnak meg, nem pedig egónk elvárásai, elképzelései útján. Ha mindenáron az utóbbi módon akarjuk a megvalósulást, akkor csalódás lesz osztályrészünk, majd emiatt elkönyveljük magunkban, hogy az Élet, a Gondviselés nem ad lehetőséget arra, hogy vágyunk megvalósuljon. Vagy esetleg elvetünk egy lehetőséget, netán elmegyünk mellette, mert az nem az elképzeléseink szerinti módon és úton való haladást biztosítja (pedig attól még lehet, hogy az álmunk felé vinne, és ha mi nem élünk vele, akkor valójában mi akadályozzuk annak megvalósulását). Önvalónk Álma azért született meg bennünk, hogy megvalósulhasson, és erre az Élet, a Gondviselés mindig lehetőséget ad, csak esetleg más Formában és Módon, valamint Időzítéssel, mint ahogy mi elképzeltük. Ugyanahhoz a Célhoz több út is vezethet, haladjunk az Élet áramával, és engedjük, hogy rátereljen arra az Útra, amelyet Önvalónk álmunk megvalósulására kiválasztott. Engedjük át magunkat a Pillanat Adta Lehetőségnek, amit a Jelen kínál, így hozhatjuk ki belőle a legtöbbet, és így láthatjuk meg azt a másik Utat, ami az álmunkhoz vezet. Így kaphatjuk meg azt, ami Személyesen A Miénk.

A Jelen idea-kibontó energiái

A nyugtalan várakozás helyett koncentráljunk inkább a Jelenre, arassuk le Ajándékait, bízva abban, hogy álom- és vágyvirágaink „szirmait” a legbiztosabb, legprecízebb „Kezek” bontják ki, ezzel bőtermő alapot biztosítva a majdani aratáshoz. A folyamatok sürgetése, a vágyott jövőn való merengés helyett kapcsolódjunk össze a Jelen idea-kibontó energiáival. Így tudatosodhat bennünk, hogy a kibontakozási folyamat aktuális fázisában mi a mi szerepünk: a belső érlelődést segítő tudatos és türelmes, a jelen lehetőségeiben élvezetet találó, Teremtő Várakozás, vagy a Belső Iránymutatásokon alapuló, az „Isteni Kezekkel” együttműködő Társteremtő Cselekvés. Ha netán a cselekvés, annak is megvan a maga megfelelő ritmusa, sebessége: a kapkodásban, sietségben, görcsös akarásban az ego munkálkodik; a megfontolt, nyugodt, de mégis lelkesedéstől fűtött cselekvés az Isteni Teremtő Energiák jelenlétéről árulkodik. Engedjük hát át Életünk Gyümölcsökertjét az Univerzum Kertészének, nála jobban senki sem tudhatja mikor mi a megfelelő „Művelet”, hogy Önvalónk Isteni Terve, amely álmaink, vágyaink Ideamagjában szunnyad, kibontakozhasson, majd termőre fordulhasson, amikor eljött a Megvalósulás Ideje.

Tuboly Beatrix
2019. április 2.

(Felhasznált kép forrása: Pixabay / virágzó mandulafa – Írásom 2011 Tavaszán egy virágbimbókkal teli mandulafa hatására inspirálódott régi honlapomhoz. S most egy mély belső átalakulási folyamaton áthaladván pedig arra inspirálódtam, hogy egy kicsit átszerkesztve felkerüljön új honlapomra is.)